Bringázz a munkába! 2012-ben is.

Pisztolylövéssel indul útjára a megújult Bringázz a munkába! (Bam!) kampány

„A mozgáshiány orvosolható: bringázz a munkába”. 2012. április 11-én ezzel a jelszóval és új versennyel indul a Bam!

A Magyar Kerékpárosklub, együttműködésben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, támogatói és partnerei segítségével idén is megszervezi az immár negyedik éve zajló Bringázz a munkába! kampány tavaszi fordulóját, ezúttal azonban megújult tartalommal és versennyel.



A Bringázz a munkába! kampány 2008-as indulása óta, évente több mint 30 ezer közlekedőt aktivizál, akik az 5 hetes kampányidőszak alatt kerékpárral járnak munkahelyükre. A résztvevők, a kerékpárral közlekedők már tudják, érzik az előnyöket: sokkal vidámabban, nyugodtabban érkeznek a munkahelyükre, részévé váltak a „bringás” közösségnek, pénzt takarítanak meg (http://kerekparosklub.hu/kisokos/miert-kozlekedj-biciklivel). 2012 tavaszán a Bam! fő üzenete éppen ezért már nem csak az egyénekhez, hanem a vállalatokhoz szól: tegyenek meg mindent azért, hogy egyre többen válasszák dolgozóik közül a kerékpárt munkába járásra.



A vállalatvezetők már tudják, hogy a hatékony munkavégzéshez szükség van mozgásra, akár munka közben is. Különböző apró ötletekkel próbálnak erre megoldást találni. Mi a kerékpározást ajánljuk, mint a munkába járás eszközét, ennek pozitív hatásai már bebizonyosodtak:


                                                 Rövid távú előnyök                                Hosszú távú előnyök
Hatékonyság/                          Pontosság                                                Kevesebb parkolóhely
pénzügyi előnyök
                   Hatékonyabb munkavégzés                     Kisebb parkolási költség
                                                                                                                   Hatékonyabb helykihasználás
                                                                                                                   Kisebb céges gépkocsi-flotta
                                                                                                                   Kevesebb benzintámogatás,
                                                                                                                   Kevesebb betegszabadság,
                                                                                                                   Kevesebb táppénz
                                                 Kevesebb stressz                                      Egészségesebb alkalmazottak,
                                                                                                                   kevesebb betegszabadság
Jobb kapcsolat az                  Elégedettebb munkavállalók,                    Vonzóbb munkahely a jobb
alkalmazottakkal                     jobb kapcsolat a munkáltató felé              közlekedési lehetőségek miatt

                                                 Csapatszellem erősítése,
                                                 egy közös ügy támogatása
                                            
                                                 Munkahelyi légkör jelentős javulása

Felelősség és                         Szerepvállalás a légszennyezés,              Elkötelezettség a fenntartható
cégimidzs                               a torlódások csökkentésében,                   fejlődés mellett
                                                a városi környezet javításában,                 A cég társadalmi szerepvállalása
                                                a klímát érintő intézkedések                      (CSR) erősödik
                                                 megtételében                                            Jobb, felelős cégimidzs
                                                  
                
Azt már tudjuk nemzetközi kutatásokból, hogy kb. 30%-kal csökken azoknak a dolgozóknak a betegállományban eltöltött ideje, akik kerékpárral közlekednek (pl. itt: http://ukpmc.ac.uk/abstract/MED/7934757/reload=0;jsessionid=N0rCtoOrsspozjOHIQS8.22), nehéz azonban kifejezni számokban azt a pozitív hatást, amelyet például a kerékpárral munkába járás a munkahelyi légkörben, a közösségek kialakulásában eredményez.

Idén, a tavaszi Bam! kampány keretében – ezúttal első alkalommal - arra biztatjuk ezért a vállalatok felelős vezetőit, hogy nevezzék be cégüket/szervezetüket/iskolájukat a versenybe, jelöljenek ki Bam! felelőst, és mutassák meg nyilvánosan az új Bam! honlapon, hogy mit tesznek közös céljaink érdekében. A vállalatok versenyének alapja, hogy a szervezők által kidolgozott „indikátor listán” (ld. mellékelt lista) megadott eszközök közül mit és hányat valósított meg a benevezett szervezet a kampány ideje alatt. Az ezek alapján kialakult mutató fontos része, hogy a dolgozók hogyan értékelik cégük „kerékpáros-barátságát”. Az adatokat a Bam! felelősök maguk adják meg az erre kialakított internetes felületen (erre először április 16-án reggel lesz lehetőség, és onnét kezdve folyamatosan a kampány végéig, május 15-ig). A cégek kategóriánként versenyeznek (vállalatok, iskolák, mindkét kategória méret szerint 5 külön létszámcsoportban), a győztes azok közül kerül ki sorsolással, amelyiknek a legmagasabb az indikátorok alapján számított mutatója.

A Bam! kampány – ahogy eddig is – az egyének számára is nyitott és ingyenes. A részvételhez most sem kell mást tenni, mint a kampányidőszakon belül regisztrálni a www.bringazzmunkaba.hu oldalon. A kampányidőszakban minimálisan előírt 8 kerékpáros munkába menetelt a honlapon található közlekedési naplóba lehet regisztrálni, a győztesek közülük kerülnek ki sorsolással.

Bővebben itt: http://kerekparosklub.hu/bam

Kapcsolat

  • Cégnév: Gránit Design Kft.
  • Cím: 2040 Budaörs, Gyár utca 2. (Fashion Trend Center)
  • Tel.: +36 30 656 7702
  • Fax: +36 99 523 295
  • E-mail: info@granit.co.hu